Regisztráció

Partnerprogramunk

Partnerprogramunk célja

Célunk, hogy a cégünkhöz érkező kivitelezési igényeket és ajánlatkéréseket továbbítsuk, valamint támogassuk partnereink érdekében. Mindez arra a közös érdekre építve, hogy az általunk forgalmazott termékek, berendezések, szerszámok használatával valósuljanak meg, az ügyfelek számára is legmegfelelőbb módon, kiemelkedő ár/érték jellemzők mellett, megbízható minőségi munkát, és szolgáltatást biztosító partnereink közreműködésével.

Partnerprogramunk lényege

Cégünk nagykereskedelmi értékesítéssel kezdte tevékenységét több mint 20 évvel ezelőtt, jellemzően viszonteladók, forgalmazók és telepítők számára.
Ügyfeleink jellemzően telepítéssel, tervezéssel, kivitelezéssel, karbantartással, bővítéssel, szolgáltatói hálózatok üzemeltetésével foglalkozó vállalkozások, így számukra, tevékenységük közvetlen támogatására, és anyagigényeik kielégítésére fókuszáltunk, s ezt a jövőben e programmal kívánjuk még magasabb szinten folytatni.

Mivel az Agenda-Age Kft. folyamatosan kap közvetlen megkereséseket kivitelezésekre vonatkozóan is, de nem végez közvetlen kivitelezést, telepítést, ezért az ilyen megkereséseket egy kisebb partnerkörnek továbbítottuk, akiknek nem volt kapacitásuk a munkák menedzselésére, kivitelezésére.

Annak érdekében, hogy a kivitelezési igénnyel jelentkezők minőségi szolgáltatást és pontos, alaposan kidolgozott ajánlatot kapjanak, valamint az ilyen lehetőségek ne vesszenek el a számunkra, ezeket a partnerprogram keretein belül, továbbítjuk az erre vállalkozó, és általunk is elfogadott partnereinknek, a saját maguk által is meghatározott kategóriájukban.

A "Partnerprogram" folyamatos fejlesztést jelent, a visszajelzések, technológiai változások, és követelmények változását követve, a megrendelői és kivitelezői kör visszajelzéseit egyaránt figyelembe véve.

Partnerprogramunk működése

Megrendelői oldalon, lehetőség nyílik arra, hogy egyetlen ajánlatkérésre, igényre, több, már minősített, megelőzően is bizonyítottan minőségi munkát végző, felelősségteljes kivitelezőtől kapjon ajánlatot.

Kivitelezői oldalon, folyamatosan legyen lehetősége értesülni olyan munkalehetőségekről, amikre szabad kapacitásait le tudja kötni, és folyamatosabbá tudja tenni munkamenetét.

Tervezői oldalon, olyan feladatok kidolgozására tud megbízást kapni, melyek akár megrendelői, akár kivitelezői oldalról megfogalmazódva igénylik hozzáértő munkájukat.

Partnerprogramunkban való részvétel feltételei

A szakterületének kiemelkedő ismerete.
Megbízható, felelősségteljes, és jogkövető magatartás.
Fizetési fegyelem és pontosság.
Garanciális követelmények automatikus, és gyors teljesítése.
A cégünkkel fenntartott kétirányú kommunikáció és jó kapcsolat, együttműködés.

 

Cél, a cégünkhöz érkező kivitelezési igények, ajánlatkérések továbbítása, a kivitelezési igények megvalósításának támogatása a partnereink felé. Mindez arra közös érdekre építve, hogy az általunk forgalmazott termékek, berendezések, szerszámok használatával valósuljanak meg, az ügyfelek számára is legmegfelelőbb módon, kiemelkedő ár/érték jellemzők mellett, megbízható minőségi munkát, és szolgáltatást biztosító partnereink közreműködésével.

 

Lépjen velünk kapcsolatba!

Elérhetőségeink